Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

A PayPalnek kezd beválni a mobilfizetés

2017/02/21. - írta: Mobilpénztárca

Bár a PayPalről a legtöbbeknek talán még mindig az online fizetés ugrik be először, pár hónapja megírtuk, hogy a cég szeretne egyre inkább ráerősíteni a mobilfizetésre. Noha a piacok eleinte érzékenyen reagáltak a váltásra – a PayPal részvényei nyáron egyetlen nap alatt közel 10%-ot vesztettek értékükből – végül is úgy tűnik, a vállalat számításai beváltak.

Dan Schulman vezérigazgató az év végi eredménybeszámolójában igen bámulatos növekedéssel dicsekedhetett a befektetők és a sajtó képviselői felé: a tavalyi év utolsó nyegyedévében 99 milliárd dollárnyi tranzakciót bonyolítottak le a társaság rendszerein keresztül. Ami pedig számunkra kiváltképp érdekes, az a mobilfizetési megoldásaik óriási részesedése ebből a számból.

dan_schulman_mid.jpg

fotó: Kris Krug

A beszámoló szerint a teljes tranzakcióértéknek közel harmadát, mintegy 31 milliárd dollárt tettek ki a vállalat mobilfizetési szolgáltatásai, ami az előző év azonos időszakához képest 53%-os növekedést jelent. Egyébként a 2016-os év során összesen 55%-kal nőtt a mobilfizetési tranzakciók volumene a PayPalnél.

A legforgalmasabb időszak nem túl meglepő módon a Hálaadás és a Cyber Hétfő közti időszak volt (november 24-28.): ekkor a felhasználók több mint 2 milliárd dollárnyi tranzakciót hajtottak végre.

A beszámoló külön kiemelte a vállalat Venmo nevű pénzküldő appját, amin keresztül a felhasználók a negyedév során összesen 5,6 milliárd dollárt küldtek egymásnak – ez az előző év azonos időszakához képest 126%-os növekedést jelentett.

Bár eleinte sokan rossz szemmel nézték, hogy a vállalat a siker érdekében „lepaktált az ördöggel”, amikor megállapodást írt alá a Visával és a MasterCarddal, mégis úgy tűnik, a PayPalnek bevált az új stratégia. Januárban hasonló megállapodást kötöttek a Discoverrel, és Schulman szerint folytatni fogják a terjeszkedést új partnerségeken keresztül.

Bízunk benne, hogy előbb-utóbb hazánkat is eléri majd ez a terjeszkedés – mi már alig várjuk, hogy PayPallel vásárolhassunk a boltokban, főleg miután nemrég a Telekom bejelentette, hogy megszünteti a Telekom MobilTárcát.

forrás: The Motley Fool, NFC World

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr312276285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.02.21. 14:03:53

Kétlem, hogy a PayPal teljes forgalmának harmada igazi mobilfizetés. A mobilkészüléken indított webes fizetéseket nem számolják bele?

Mobilpénztárca 2017.02.22. 17:56:17

@Online Távmunkás: A beszámoló alapján úgy tűnik, három fő forrásból tevődött össze a szám: a OneTouch, a Venmo (ami a 31 milliárdból 5,6 milliárd dollárt tett ki), és a Braintree, ami más vállalkozások számára nyújt payment gateway/payment processing megoldást, és igen nagy nevek használják.
Ezek alapján nem tűnik irreálisnak a 31 milliárd.

Mobilpénztárca 2017.02.22. 18:02:34

@Online Távmunkás: Kiegészítés: a szkepszis egészséges dolog, és természetesen lehet, hogy igazad van. Sajnos az iparágra jellemző a ködösítés. A biztonság kedvéért lecsekkoltuk újra a forrást, és sajnos nem ad egyértelmű választ arra, hogy hogyan számolták ki a 31 milliárdot. De tekintve, hogy van natív alkalmazásuk iOS-re és Androidra, továbbra se hisszük, hogy döntően csak mobilböngészőn át jött volna össze ez a szám.
süti beállítások módosítása