Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Egyszerűbb lesz 2017-től a digitális fizetési folyamat

2016/11/11. - írta: Mobilpénztárca

Fontos iparági bejelentések érkeztek a MasterCard fizetési platformjával, a Masterpass rendszerrel és a VISA Checkouttal, illetve az Android Pay, a Microsoft Wallet, illetve a Samsung Pay rendszerekkel kapcsolatban. A nyertesek a felhasználók és a kereskedők lesznek, hiszen egyszerűbb lesz digitális vásárlásokat lebonyolítani. Bosszankodhatnak viszont az Apple-felhasználók, a cupertinói cég ugyanis egyelőre kimaradt a Mastercard, a Google, a Microsoft és a Samsung nagy összeborulásából.

android-pay_visacheckout-masterpass-blog_width-1000_1.pngSokak által megfogalmazott kritika volt egészen a közelmúltig, hogy a szoftveróriások mobiltárcái funkciószegények voltak, csak bolti fizetésre lehetett őket használni. A jelek szerint ezt a problémát az érintett cégek is érzékelték, és más-más módon próbálják orvosolni. Mint arról beszámoltunk, az Apple nemrég kiterjesztette az Apple Pay fizetési szolgáltatást az online vásárlásokra is. Ezzel gyakorlatilag egy saját elfogadói hálózatot kezdett kiépíteni. Úgy tűnik, a Google, a Samsung és a Microsoft egy másik stratégiát követ: inkább a már létező rendszerrel működnének együtt.

A jövő év első felétől, a várakozások szerint már 2017 januárjától az Android Pay, a Microsoft Wallet és a Samsung Pay rendszereket használók online is fizethetnek majd a Masterpass platformon keresztül. Ez azt jelenti, hogy nagyban kiszélesednek a vásárlási lehetőségek a Google, a Microsoft és a Samsung digitális mobilpénztárcáinak felhasználói számára. Ez több vásárlási, fizetési tranzakciót és az egész digitális pénztárcás, mobilfizetési szegmens további felfutását eredményezi majd, hiszen jóval kényelmesebben és egyszerűbben lehet majd vásárlási, fizetési tranzakciókat lebonyolítani.

A Masterpass rendszer lényege, hogy egységes fizetési módot kínál a csatlakozott kereskedőknél, míg a bankkártyaadatok és szállítási címek tárolásához a felhasználó több mobiltárca közül is választhat. Így nem kell minden egyes fizetés során külön-külön megadnunk a hitelkártya-adatokat (kártyaszám, CVC-kód, bank neve stb.), illetve más, a vásárláshoz kapcsolódó egyéb adatot (számlázási- és szállítási címek stb.) begépelni. Hazánkban például jelenleg három ilyen tárca érhető el: a magyar Cellum által fejlesztett OTPay és Telenor Wallet, valamint a német Wincor Nixdorf által fejlesztett InCard. Az Egyesült Államokban viszont tipikusan a bankok kínálnak az ügyfeleik számára MasterPass-kompatibilis tárcákat.

Sokakat vonzhat majd a lehetőség

A mostani bejelentés úgy szélesíti tovább a lehetőségeket, hogy a kereskedőknek (már most is több százezer kereskedő támogatja a Masterpasst) nem szükséges beruházást, fejlesztést végezniük. Egyszerűen az Android Pay, Samsung Pay és Microsoft Wallet felhasználói a jövőben különösebb változtatás nélkül elkezdhetik kedvenc mobiltárcájukat használni, ha online a Masterpass segítségével szeretnének fizetni. A lehetőség valószínűleg sokakat inspirál majd arra, hogy kipróbálják a Google, a Microsoft és a Samsung digitális pénztárcás megoldásait, amelyekbe meglévő bankkártyájukat felvihetik, és a jövőben már online és offline is tudnak majd így fizetni.

Az Android Pay, a Microsoft Wallet és Samsung Pay szolgáltatásokat támogató bankok szintén nyerhetnek a bejelentett együttműködéssel, hiszen ügyfeleik az általuk kibocsátott kártyákkal még több helyen vásárolhatnak majd.

A Masterpass jelenleg 33 államban érhető el, köztük 2015 júliusa óta Magyarországon is, de várhatóan az országok listája is bővülni fog.

Érdekes viszont, hogy az Apple kimaradt a megállapodásból, annak ellenére, hogy az Apple Pay a háttérben szintén a MasterCard és a VISA technológiájára épül. Vagyis a cég egyelőre – a tőle megszokott módon – „különutas politikát” folytat.

Az Android Pay Magyarországon hivatalosan egyelőre még csak korlátozottan, kerülőúton érhető el, de az iparágban arra számítanak, hogy nemsokára bejelentés lesz ez ügyben.


Google-VISA összefogás

A Google egyébként a VISA céggel is összefogott, ami annyit jelent, hogy a VISA Checkout fizetési rendszerében is lehet majd használni az Android Pay digitális pénztárcás megoldását, és a fizetés például ujjlenyomattal is történet, így nem szükség többé felhasználónevekre és jelszavakra, ezzel időt spórolva a felhasználóknak. Ez szintén nem igényel fejlesztést a kereskedők részéről, akik a VISA szerint a jövőben kevesebb félbeszakított vásárlási folyamatra számíthatnak majd az egyszerűsödő fizetési folyamatnak köszönhetően.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr2011950187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása