Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Windowsos okostelefonod van? Végre te is megkaphatod a várva várt funkciót

2016/07/01. - írta: Mobilpénztárca

Új konkurenst kap az Apple Pay, a Samsung Pay és az Android Pay, ugyanis hamarosan a Microsoft is elérhetővé teszi saját NFC-s mobilfizetési megoldását, amely lehetővé teszi, hogy a Windows 10 Mobile operációs rendszert futtató okostelefonok gazdái is mobiltárcás fizetési műveleteket hajthassanak végre. Összegyűjtöttük, amit mostanáig a Microsoft Wallet 2.0-ról, az új fizetési megoldásról az első tesztek alapján kiszivárgott információk alapján tudni lehet.

Az NFC (Near Field Communications) technológia egyik nagy előnye, hogy számtalan mobileszközről használható, gyakorlatilag gyártófüggetlenül, és segítségével egy érintéssel lehet fizetni a kereskedőknél a boltban. Az NFC-n alapszik az Apple Pay mobiltárcás megoldása, amit az iOS tulajdonosok használhatnak, de a Google-nek is megvan a maga NFC-s mobiltárcás megoldása Android Pay néven, ahogyan a Samsung is gőzerővel nyomja a saját Samsung Pay fizetési megoldását. A Microsoft viszont mostanáig nem annyira jeleskedett e területen: bár rendelkezett egy Microsoft Wallet (Pénztárca) nevű megoldással, ez azonban inkább csak arra volt alkalmas, hogy a hűségkártyák, különböző ajándékutalványok, illetve tagsági kártyák adatait el lehessen benne tárolni. A redmondi szoftveróriás azonban nemsokára kijön ennek az appnak az új verziójával, a Wallet 2.0-val, ami már támogatja az NFC-s mobilfizetést is. Tehát végre a windowsos telefontulajdonosok számára is a mindennapok részévé válik a technológia.

winfizetes2.jpg

Ha minden jól megy, a Wallet 2.0-t hivatalosan a Microsoft a közelgő – egyes hírek szerint már júliusban, de mindenesetre idén nyáron biztosan megjelenő - Windows 10 Mobile évfordulós frissítésével fogja elérhetővé tenni a felhasználók számára. Azért írhatjuk biztosra, hogy ezzel lehetőség lesz NFC-s mobilfizetési műveletek elvégzésére is, mivel az Egyesült Államokban a Microsoft Insider programjának keretében néhány bétatesztelő exkluzív módon már kipróbálhatta a redmondi óriás megoldását. Sőt már képek is kiszivárogtak, ahol látszódik az egész folyamat.

Az egyik ilyen felhasználó, aki kipróbálhatta a Wallet 2.0 applikációt, egy bizonyos Daniel Rubino volt. A windowscentral.com-on megjelent írásából tudható, hogy az alkalmazás két részből áll majd. Az egyik részben a betéti és hitelkártyák kezelhetők, míg a másik szekcióban a Wallet előző verziójából sokak számára talán már ismerős módon a különféle klubtagságik és hűségkártyák lesznek elérhetők. Amikor elindítják a felhasználók a Wallet 2.0 applikációt, elérhetik a már regisztrált bankkártyáikat, valamint felvihetnek továbbiakat is, amiket a mobiltárcás fizetésekhez kívánnak használni. 

A jelenleg elérhető információk alapján a Microsoft Wallet egyelőre nagyon kevés típusú bankkártyát támogat – egyelőre mindössze két amerikai bank ügyfelei használhatják – de minden bizonnyal ez idővel bővülni fog. A konkurens megoldásokhoz hasonlóan új kártya hozzáadásakor első alkalommal egy jóváhagyási, ellenőrzési folyamaton kell átesni: ez egy SMS-ben történő kódküldést jelent. Ha a folyamat rendben lezajlik, akkor a felhasználó egy üzenetet kap arról, hogy a kártyája bekerült a mobiltárcába, és már megkezdheti a használatát. Innentől kezdve egyszerűen csak oda kell érinteni a kereskedőnél a telefont a terminálhoz, leokézni a fizetést, és már meg is történik a művelet.

winfizetes1.jpg

Miként az Apple Pay és az Android Pay ujjlenyomat-olvasót használ a fizetések jóváhagyásához, ugyanúgy a Microsoft is használja a biometrikus azonosítást: a Windows mobilfizetési megoldása esetében írisz-szkenner támogatja majd az azonosítást. A biztonságról – csakúgy mint például az Apple rendszerénél - egyébként várhatóan EMV tokenizáció gondoskodik majd, de erről egyelőre nincs hivatalos információ.

A Wallet 2.0 egyébként először a Microsoft Lumia 950, 950 XL és 650 mobilokkal lesz használható.


Izgalmas időszak elé nézünk tehát, hiszen a Samsung is pont ezekben a napokban kezdte meg mobiltárcás hódítóútját Európában, de természetesen az Apple és a Google sem tétlenkedik.

Hogy miért lesz jó, ha végre elterjednek a mobiltárcás fizetési megoldások? Itt találod a választ. 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr498858600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.07.02. 12:44:30

Miután 20 hónap után messze a várakozások alatt tetőzött az Apple Pay felhasználói tábora, nem túl fényes jövő előtt áll az Európán kívül alig ismert windowsos telefonokkal használható Microsoft Wallet...
süti beállítások módosítása