Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Thaiföld és Indonézia után Kínában is jöhet a magyar mobilfizetés

2015/07/17. - írta: Mobilpénztárca

Piacra lépést tervez a Cellum Kínában: Európa egyik vezető nemzetközi mobiltárca-szolgáltatója a Mobilfizetés blogot arról tájékoztatta, hogy kínai piacra szánt szolgáltatásai 2016-ban jelennek meg. Az ázsiai ország e-kereskedelmi piaca pár éven belül nagyobb lesz, mint az amerikai, brit, japán és francia társai együttvéve.


A Cellum a sanghaji Mobile World Congress konferencián bejelentette, hogy Thaiföld és Indonézia után hamarosan a világ legdinamikusabban fejlődő piacán is mobilfizetési- és kereskedelmi szolgáltatásokat kínál majd.

A konferencia mobilfizetéssel foglalkozó szekciójában tartott előadásában Kóka János arról beszélt, hogy az ázsiai piacokon a mobiltranzakciók terén a felhasználói élmény mellett a biztonság a legfontosabb kérdés. A Cellum vezérigazgatója a kínai közönségnek először ezen a konferencián mutatta be a cég ún. white-label (márkázható) mobiltárcáját, amit a helyi igényekre szabva fognak értékesíteni és elérhető lesz mind komplett, kulcsrakész szolgáltatásként, mind moduláris formában.
kinamf.jpg
Ezen kívül Kóka János bemutatta a Cellum Plug and Pay szolgáltatáscsomagját is, aminek segítségével a kereskedők mobilapplikációi kártyás fizetési funkcióval bővíthetők. A konferencián komoly érdeklődés fogadta a cég Split Secret (eltört titok) nevű szabadalmaztatott, biztonságos kártyatár- és tokenizációs technológiáját, ami stabilan nulla százalékos visszaélési rátával büszkélkedhet.

Kína a mobilkereskedelem szempontjából páratlan lehetőségeket rejt a Cellum számára: nemcsak a világ legnagyobb gazdasága a vásárlóerő alapján, hanem itt van a legtöbb internet-felhasználó is, akik csak a külföldi webshopokban éves szinten összesen több mint 60 milliárd dollárt költenek el. Kína e-kereskedelmi piaca pár éven belül nagyobb lesz, mint az amerikai, brit, japán és francia társai együttvéve.

A középosztály növekedésével pedig 2020-ra a 3G-képes vagy annál fejlettebb okostelefont használók száma elérheti az 1,2 milliárdot. Az e-kereskedelmi tranzakciók közel 50%-át már most mobiltelefonról indítják. A piacot az Alipay és a Tenpay uralja, de a Cellum bőven lát lehetőséget kiszolgálni a pénzintézeteket, készülékgyártókat és távközlési cégeket márkázható mobiltárca-szolgáltatásokkal, valamint a kereskedőket beépíthető fizetési modulokkal - mondta Kóka János.

 A fejlesztőcég kínai piacra szánt, a Cellum Mobile Next platformra épülő szolgáltatásai 2016-ban jelennek meg, ehhez PCI-DSS megfelelőségű helyi infrastruktúrát létesít.

A Cellum ázsiai terjeszkedésével korábban már többször foglalkoztunk. Júniusban jelentették be, hogy a legnagyobb indonéz mobilkészülék-gyártó okostelefonjain a magyar cég biztonságos mobilfizetési szolgáltatásai futnak majd. Májusban pedig Cellum Asia Pacific néven új Cellum-leányvállalat alakult a társaság kelet-ázsiai működésének összehangolására.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr227635142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása