A Telenor magyarországi ügyfelei hamarosan mobilegyenlegük terhére vásárolhatnak zenét, filmeket, alkalmazásokat és egyéb digitális tartalmakat okostelefonjukon. A szolgáltatást az Észtországból indult és nemzetközivé nőtt Fortumo teszi lehetővé.
Magyarországon már egy évtizede elérhető az úgynevezett mobilszolgáltatói számlázás, vagyis úgy vásárolhatunk termékeket és szolgáltatásokat, hogy azok ára a mobilegyenlegünkre terhelődik. A legnépszerűbb eddig a mobilos parkolás, a lottózás és az autópálya-matrica vásárlása volt, de ugyanígy lehet vásárolni vonatjegyet és utasbiztosítást is.
A mobilfizetési megoldásokkal foglalkozó Fortumo és a Telenor mobilszolgáltató magyarországi és bulgáriai leányvállalata új együttműködésének köszönhetően a közeljövőben kibővül a mobilszolgáltatói számlázással vásárolható termékek köre – tudta meg a Mobilfizetés Blog. Az együttműködés lényege, hogy a jövőben a Telenor két országban meglévő ügyfeleinek, összesen 6 millió előfizetőnek is lehetősége lesz rá, hogy telefonegyenlegük terhére vásároljanak digitális tartalmakat – például játékokat – app store-okból.
A Fortumo és a Telenor egyébként már 2013 óta szövetségese egymásnak, és korábban Malajziában, Thaiföldön és Pakisztánban is bevezették a hóvégi telefonszámlás fizetési lehetőséget. Miután a lehetőség Magyarországra is megérkezik, világszerte összesen már 81 millió telenoros tudja fizetni az applikációk ellenértékét ezzel a kényelmes módszerrel.
Bankkártya nélkül is lehet vásárolni, és jóval gyorsabb az egész
A megoldás nagy előnye, hogy azok is tudnak fizetős tartalmakat vásárolni, akiknek nincs bankkártyájuk, vagy nem szívesen használják azt. A tartalmak értékesítői pedig nagyobb árbevételre, több forgalomra számíthatnak a Fortumo és a Telenor egyezsége révén.
A megoldást a Google Play áruházban, a Spotify, a Sony, a HOOQ, a Gaana digitális médiaszolgáltatóknál, valamint az EA Mobile, a Gameloft, a Kinguin és a Rovio játékcégek alkalmazásaiban lehet majd első körben használni.
A Fortumo megoldásával egyébként a vásárlás valóban egyetlen érintéssel lebonyolítható lesz telefonról, a vásárlás ellenértékét a szolgáltató rögzíti az ügyfelek mobilegyenlegére, és a fizetés a telefonhívások, SMS-ek, és más díjakkal együtt, a hó végén egyszerre fizetendő. Szóval tényleg nagyon kényelmes lehetőségről van szó.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.