Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Te talán már ismered őket, de a magyar lakosság még kevéssé

2016/02/12. - írta: Mobilpénztárca

Mennyire ismeri a magyar lakosság a különböző mobilfizetési és mobilvásárlási technológiákat, illetve az ezek használatát elősegítő applikációkat? Ezt vizsgálta egy nemrégiben publikált kutatás.

A kutatás eredménye alapján sajnos most még eléggé rosszul áll a magyar lakosság ezen a téren, pedig ezek használata mellett sokkal kényelmesebbé válhatnának az emberek mindennapjai.

Persze az is igaz, hogy Magyarországon még csak alig pár éve jelentek meg az első okostelefonra fejlesztett mobilvásárlási és mobilfizetési lehetőségek, tehát még közel sincs veszve semmi. Mindenesetre az látszik az adatsorból, hogy a legrutinosabbnak és az újdonságok iránt fogékonyabbnak számító online vásárlói közönségnek is csupán 8 százaléka próbálta ki a bankok, vagy a mobilszolgáltatók mobilfizetési alkalmazásait. Ráadásul, a kipróbálók több mint 70 százaléka többet nem is használta a hazai mobilfizetési megoldásokat – ezt egyébként a FinTech Group és a GKI Digital közös, decemberben 2000 online vásárló körében végzett, közös kutatása derítette ki.

2014 óta 10 magyar fejlesztésű mobilfizetési alkalmazás érhető el Magyarországon, ám a legtöbbet letöltött iCsekk és Simple alkalmazásokat is az okostelefon felhasználók alig 4 százaléka próbálta ki. Az iCsekk és a Simple appokat 100-200 ezer okostelefon felhasználó töltötte le Android és iOS platformokra, míg a legmagasabb értékelést az Axa MobilosOKÉ, a Buxa és a Barion fizetési alkalmazásai kapták, legalábbis a Google Play statisztikái szerint. Az online vásárlók körében egyébként a legismertebb mobilfizetési megoldás az OTP Bank által kiadott OTPay, valamint a Magyar Telekom MobilTárca alkalmazása. Ez a magas ismertség annak is köszönhető, hogy ezek a társaságok rendelkeznek Magyarországon a legnagyobb ügyfélbázissal és marketingköltéssel, így hatékonyabban tudnak ismertséget építeni. A mobilfizetési alkalmazást kipróbálók számát tekintve az OTPay, az iCsekk és a MobilTárca vezetnek. Ugyanakkor a kipróbálók alig 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy használta a későbbiekben is a mobilfizetési alkalmazást.

letoltesi_szamok.jpg

mobilappok_ismertsege.jpg

A FinTech Group-GKI Digital közös kutatása azt is írja, hogy a hazai mobilfizetési alkalmazások könnyen veszélybe kerülhetnek az Apple, a Google, vagy a Samsung mobilfizetési megoldásainak magyarországi megjelenésével, mivel az eredmények alapján az online vásárlók leginkább ezektől a társaságoktól várják a mobilfizetési megoldást, mint a hazai bankoktól, vagy mobilszolgáltatóktól. Ha az Apple, a Google, a Samsung mobilfizetési alkalmazásai megjelennek, az kétségtelenül fontos tényező lesz, azonban ha hozzátesszük azt az egyáltalán nem mellékes információt is, hogy az ApplePay, az AndroidPay és a SamsungPay - utóbbi egyébként az idei év során az Egyesült Államokban indít checkout megoldást – trióból jelenleg egyik sem használható online vásárlásra, ráadásul ezek csak a Telekom Mobiltárca/Telenor Wallet konkurensei lesznek, és a többi (OTPay, iCsekk, stb.) teljesen más jellegű szolgáltatást nyújtanak, akkor a kép jóval árnyaltabb.

Ami igazán nagyot lendíthetne a mobilfizetési megoldások elterjedésében, ha a szolgáltatók, illetve a többi érdekelt erősebb marketinggel támogatná meg a mobilfizetési és mobilvásárlási technológiák elterjedését. A magyar lakosság idegenkedésén emellett sokat segíthetne például, ha valaki felvilágosítaná az embereket, hogy ezen megoldások rendkívül biztonságosak, illetve megismertetnék velük, hogy hogyan válhat a használatuktól kényelmesebbé a vásárlás, illetve a fizetés. De például a közösségi piacterekbe, mint például az Uberbe integrált fizetési lehetőségek is nagyot lendíthetnek a piacon.

kitol_varja.jpg

Ez a helyzet a mobilvásárlással

A felmérésből az is kiderült, hogy mennyien használják a legsikeresebb hazai webshopok mobilvásárlási alkalmazásait. A legtöbbet letöltött mobilvásárlási alkalmazás a Tesco Bevásárlás app, amelyet eddig körülbelül 100-200 ezren töltöttek le. A legtöbbet letöltött mobilvásárlási alkalmazások közé tartozik még a Media Markt és az eMAG alkalmazása is, amelyeket Magyarországon körülbelül 50-100 ezer okostelefon felhasználó töltött le. A hazai kereskedők mobilvásárlási alkalmazásainak letöltési számát azonban messze meghaladják a használt árucikkek magánszemélyek közötti kereskedelmét támogató appok mint például a Jófogás, vagy a Vatera alkalmazásai. Az előbbit már több mint 500 ezren töltötték le Magyarországon.

Összességében a hazai mobilfizetési, vagy a mobilvásárlási alkalmazásokat egyelőre a márka megítélése (például Tesco, Media Markt), vagy a szolgáltatói kötöttség (például bank vagy telekommunikációs cég) miatt választják. Jelenleg még kevés az olyan tudatos felhasználó, aki az igénybe vehető szolgáltatások köre alapján választ megfelelő appot.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr698384212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása