Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Felpörög a mobiltárcások harca

2016/04/01. - írta: Mobilpénztárca

Tovább terjednek a különböző mobilfizetési megoldások. Ezentúl az Egyesült Királyságban is elérhető lesz az Egyesült Államokban tavaly szeptemberben debütált Android Pay, a Samsung pedig Kínában terjeszkedik tovább mobiltárca szolgáltatást. Kínában különösen nagy verseny várható, hiszen ott van a világon a legtöbb okostelefon-felhasználó, és az Apple, valamint a helyi szereplők, a Huawei, a WeChat és az Alipay is jelentős versenytársak lehetnek.

2148343_ml.jpgA napokban a BBC és a Verge is arról írt, hogy a Samsung Pay megjelenik Kínában, méghozzá a Samsung a UnionPay-jel (Kína legnagyobb kártyatársaságával) szövetkezve kezdi meg hódító útját az távol keleti országban. A Samsung Pay jóvoltából a kínaiak okostelefonjukkal egyszerűen és gyorsan fizethetnek a bolti vásárlásokkor. Az Apple is most kezdi meg a kínai hódítást, a múlt hónapban vezette be az Apple Pay nevű saját rendszerét, szintén a Uniopay-jel közösen. Az Apple-nek és a Samsungnak azzal is számolnia kell, hogy a kínai helyi óriások, a WeChat, az Alipay és a Huawei uralják a kínai piacot több milliós felhasználói táborral.

A Samsung összesen kilenc kínai bank, többek között a kínai CITIC Bank, a China Construction Bank és China Everbright Bank betéti- és hitelkártyáit fogadja majd el. A Samsung Pay-nek egyébként nagy előnye az Apple Pay-jel ellentétben, hogy nem csupán NFC-képes terminálokkal működik együtt.

Az Egyesült Királyságban is kezdődik a csata

Eközben hamarosan ugyancsak több millió emberhez juthat el a mobiltárcás megoldás az Egyesült Királyságban, ahol az Android-felhasználó MasterCard-kártyabirtokosok számára válik elérhetővé egy újabb biztonságos mobilfizetési megoldás, miután a Google bejelentette, hogy az Egyesült Királyságban is elindítja az Egyesült Államokban tavaly szeptemberben debütált Android Pay szolgáltatását. Elsőként a HSBC, a Lloyds, az MBNA és az M&S Bank fogja elfogadni az Android Pay használatát az Egyesült Királyságban. Az Android Pay igénybevételével a MasterCard kártyabirtokosok (akár hitel-, betéti, előre fizetett, üzleti vagy kisvállalati kártyával rendelkeznek) közvetlenül az androidos okoseszközükkel fizethetnek a bolti, valamint az androidos applikáción belüli vásárlásaik során.

 Az eszköz-alapú mobilfizetés a MasterCard MDES (MasterCard Digital Enablement Service) megoldás segítségével valósul meg, ami egy tokenizációs szolgáltatás. Ennek során a bankkártyák elsődleges számát lecserélik egy - minden vásárlás során változó - kóddal, úgynevezett tokennel.

Azok a MasterCard kártyát kibocsátó bankok, amelyek részt vesznek a MasterCard Digital Enablement Express programjában, egyszerűen és gyorsan csatlakozhatnak az Android Pay-hez, miközben a Google új piacokra is kiterjeszti a szolgáltatását.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr268550604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.04.01. 13:36:49

Egyre inkább szétaprózódik a piac világszerte, közben nálunk maradnak a kényelmetlen, béna megoldások...
süti beállítások módosítása