Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Na ezért szuperbiztonságos az OTP mobilfizetési rendszere

2014/05/08. - írta: Mobilpénztárca

Hivatalosan is bejelentették, hogy elindult az OTPay, az OTP mobilfizetési szolgáltatása, amit a Cellum-csoport fejlesztett. Az OTPay egy okostelefonon futó integrált mobilfizetési alkalmazás, amellyel az internetes kereskedők mellett az országban elsőként a boltokban is lehet fizetni, és bármelyik bank ügyfele használhatja. A bejelentés kapcsán a biztonsági kérdések is szóba kerültek.


Hivatalosan is bejelentette az OTP Bank, hogy elindult a
z OTP Bank, a fejlesztő Cellum és a MasterCard együttműködésében létrejövő OTPay mobilfizetési alkalmazás. Az applikációt azon boltokban, éttermekben vagy online kereskedőknél használhatjuk, ahol kint van az OTPay logó, a mobiltelefont ugyanúgy lehet használni a fizetéshez, mint a hagyományos bankkártyákat. A boltok esetében csupán egy előre kihelyezett QR-kódot kell lefényképezni, míg internetes vásárlásnál elég a telefonszámunkat begépelni, így nincs szükség a plasztik kártya fizikai jelenlétére.

Az OTPay felhőalapú fizetési technológiát (cloud payment) használva végez biztonságos tranzakciókat, amelyek során a felhasználónak nem kell kiadnia a bankkártya adatait a kereskedőknek. A Cellum egyedülálló, szabadalmaztatott kártyatárolási technológiája az elérhető legmagasabb, banki szintű biztonságot nyújtja. Az ún. „eltört titok” technológia lényege, hogy a titkosított bankkártyaadatok egyik fele a felhasználó mobilkészülékén, a másik fele pedig a Cellum biztonságos szerverközpontjában található.


otpay1.jpg
Biztonságos? Biztonságos

Inotay Balázs, a Cellum stratégiai igazgatója elmondta: „Az elmúlt időkben egyre több olyan esetről hallunk, amikor kiberbűnözők feltörik a kereskedők hagyományos bankkártya-tárolási rendszerét és ellopják az abban tárolt kártyaadatokat, kártyatulajdonosok százezreit megkárosítva ezzel. Ezek az esetek megmutatják, hogy hol tudja a mobilfizetés többletbiztonsága a legnagyobb hasznot nyújtani az ügyfelek számára.” A szakember rámutatott, hogy az OTPay használatával a fizetési adatok titkosított formában, a kereskedőt elkerülve jutnak el a bank rendszerébe, így sokkal nagyobb biztonságot nyújt a felhasználó számára, a kereskedő válláról pedig egy hatalmas terhet vesz le.


„Hihetetlenül izgalmas változás előtt vagyunk. Ilyen közel még soha nem álltunk mobilfizetésben az USA-hoz, vagy Japánhoz. Technológiailag megoldottuk, hogy lényegében bárki, bárhol fizethessen az okostelefonját használva. Ez új korszakot nyit a hazai mobilfizetési evolúcióban” – tette hozzá Inotay Balázs.

„Az OTPay Magyarország eddigi legnyitottabb mobilfizetési rendszere. Az alkalmazást nem csak az OTP Bank ügyfelei használhatják, hanem bárki, aki rendelkezik a legnagyobb kártyatársaságok plasztikjával. Az alkalmazással a bolti és az internetes fizetés mellett az OTP Bank ügyfelei pénzt is küldhetnek és egyenleget is lekérdezhetnek. Emellett mobiltelefon kártyaegyenleg feltöltésére, adományküldésre is lehet használni” – mondta el Forrai Péter, az OTP Bank Elektronikus Banki Igazgatóságának ügyvezető igazgatója. A tervekkel kapcsolatban elárulta: „A szolgáltatás a jövőben további funkciókkal fog bővülni: a kártyabirtokosok több mint 30.000 MasterPass elfogadóhelyen fizethetnek majd világszerte, illetve használhatják csekkbefizetésre, valamint az alkalmazáson belüli árurendelésre.”

Már most 90 elfogadóhely

Az OTPay kereskedői hálózathoz való csatlakozás szintén rendkívül egyszerű: az OTP Bank nem vár el számlanyitást a csatlakozó kereskedőktől, bármely hazai banknál vezetett, már meglévő számla használható. Nincsen semmilyen havi vagy fix díja a szolgáltatásnak, nincs szükség POS terminálra, és nincsen egyszeri belépési vagy szerződési díj sem.

Már az induláskor több mint 90 elfogadóhelyen lehet fizetni az OTPay-jel, és az elfogadók köre folyamatosan bővül. Az érdeklődő üzletek, éttermek, valamint webshopok számára bővebb információkat nyújt a Cellum értékesítési csapata.

Az OTPay az első digitális pénztárca lesz Európában, amely a MasterCard globális fizetési platformja, a MasterPass™ rendszerét integrálja. A MasterPassnyílt fejlesztői környezete (API) lehetővé teszi, hogy a partnerek összekapcsolják saját elektronikus tárcáikat a MasterPass elfogadói hálózattal, kihasználva a MasterCard fizetések, a visszaélés-figyelő és az azonosítási szolgáltatások minden előnyét.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr376135844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása