Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Csak érintsd oda a telefonod: NFC-s fizetéssel újít a Telenor

2017/05/09. - írta: Mobilpénztárca

Végre megérkezett a Telenor Walletbe a várva várt érintéses fizetés. Mutatjuk, hogyan működik.

telenorwallet_screenshot.jpgSokan nagy lelkesedéssel fogadták, amikor 2012-ben a Magyar Mobiltárca Szövetség elindította az ország első NFC-s mobiltárcájának tesztüzemét. Aztán 2014-ben, a tesztidőszak lezárását követően a mobilszolgáltatók egymás után piacra is dobták a saját mobiltárcáikat: a Telekom MobilTárca és a Vodafone Wallet lényegében ugyanazt az érintéses fizetést tette lehetővé. A Telenor viszont különutas megoldást választott, amivel nagy port kavart.

A Telenor Wallet 2014. decemberi indulása óta a legfunkciógazdagabb mobiltárca, amit itthon mobilszolgáltatótól láthattunk: fizethetünk vele parkolásért és vásárolhatunk vele autópálya-matricát, valamint lottószelvényt, ezenkívül ha van Telenor MyCard bankkártyánk, valós időben tudjuk lekérdezni az egyenlegét és állítani a költési limiteket. Később bővítették MasterPassos fizetéssel, így interneten is lehet vele elég egyszerűen és gyorsan fizetni, valamint az alkalmazáson belül lehet ételt és taxit rendelni, illetve mobiltelefonos kiegészítőket vásárolni. Ugyanakkor ami ezidáig látványosan hiányzott belőle – és a Google Playben olvasható felhasználói kommentek alapján az egyik legtöbbet kért funkciója volt – az pont a PayPass-szerű érintéses fizetés.

Nos, úgy tűnik, a Telenor hallgatott a felhasználóira, mivel múlt héten bejelentették: megérkezett az NFC-s fizetés a mobiltárcájukba. A megoldás ugyanúgy SIM-kártyán alapul, mint a többi mobilszolgáltató tárcái, és a hozzá szükséges, MobilPass márkanevű bankkártyát a Budapest Bank bocsátja ki. 

Bár a Telekom MobilTárca nemrég bejelentett kivonásával sokan temették a SIM-kártyán alapuló mobiltárcákat, a fentiekből úgy tűnik, a Telenor továbbra is hisz ebben a modellben. Tény, hogy a technológiának vannak olyan előnyei, mint például hogy a Telenor Wallettel akkor is tudunk fizetni, ha kikapcsoljuk a telefonunkat (mondjuk mert lemerült az akku). Ezt az ún. gazdaalapú kártyaemulációra (HCE) épülő szolgáltatások – ilyen az Android Pay, illetve hazánkban a Gránit Pay – nem tudják.

A Telenor Wallet érdekessége, hogy a különböző vásárlásokhoz különböző típusú fizetőeszközöket tud kezelni. Megkérdeztük az alkalmazás fejlesztőjét, a magyar Cellumot, hogy hogyan kerülik el, hogy a felhasználó esetleg összekeverje ezeket. A válaszuk alapján az alkalmazás hátterében egy olyan intelligens technológia áll, ami automatikusan kiválasztja az adott tranzakcióhoz a használható fizetőeszközt.

Izgatottan várjuk tehát, hogy akcióban láthassuk a Telenor Wallet új funkcióját, és kíváncsiak vagyunk, hogy a későbbiekben mivel rukkol még elő a Telenor.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr8812491031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci_52 2017.05.11. 22:21:01

Nekem már az is nagyszerű, hogy a Telenor-számlát bankkártyával az ATM-nél fizethetem. A másik két szolgáltatónál nincs meg ez a lehetőség.

Márk Glóner 2017.06.20. 08:59:04

Hurra, sikerult piacra dobni meg egy simkartyas elavult megoldast, mikor az usa-ban a T-mobile mar kezdi bevezetni, hogy simkartyara se legyen szukseg a telefonalashoz sem. A sim a 20. szazad vegenek egy felesleges maradeka szerintem.

Mobilpénztárca 2017.06.22. 12:01:17

@Márk Glóner: Lehet pro és kontra érveket felhozni. Nekünk tegnap volt egy vitánk egy ismerőssel, aki erősen preferálja a SIM-alapú megoldást. Neki fontos, hogy a telefon kikapcsolt állapotában is működjön a fizetés, amit HCE-vel nem lehet megcsinálni.
De valóban az az iparági konszenzus, hogy a HCE előrébb mutató.

Sia 2017.12.03. 15:49:44

@laci_52: minek az ATM, ha befizethetem online is...?
süti beállítások módosítása