Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Olcsó már biztosan nem lesz a Nemzeti Mobilfizetés

2014/02/17. - írta: Mobilpénztárca

Bár még sok a kérdőjel a Nemzeti Mobilfizetés körül, az biztos, hogy olcsó nem lesz. Ingyenes pedig biztosan nem. Módosul ugyanis a nemzeti fizetési rendszerről szóló kormányrendelet, amely a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által felszámított tranzakciós díjak mértékét szabályozza. A tervezet szerint egyéni ügyfeleknek parkolás esetén TRANZAKCIÓNKÉNT 50 forint, autópálya-matrica vásárlása esetén pedig a korábbi 80 helyett 50 forint úgynevezett "kényelmi díjat" kellene fizetniük.


A viszonteladóknak parkolás esetén 40 forintot, autópálya-matrica vásárlásakor pedig 37 forint 50 fillért kellene fizetniük.

Az Országgyűlés még 2011 decemberében döntött az egységes mobilfizetési rendszer kialakításáról, az elfogadott jogszabály sarkalatos törvénynek minősül. A kormány 2012 év végén fogadta el a részletszabályokat tartalmazó rendeletet, amely tavaly nyáron módosult úgy, hogy a rendszer informatikai infrastruktúráját az elektronikus-útdíj-rendszer továbbfejlesztésével kell kialakítani.
mfr.jpg
A rendszer - amelyet az állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. valósít meg - eredetileg 2013. januárjában, majd 2013. szeptember 30-án indult volna, de legutóbb 2014. július 1-re halasztották az indulást. A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer a parkolás és az autópályadíj-fizetés lehetőségével, valamint közlekedési jegy értékesítésével indul el.

A kormányportálon található módosítási tervezet szerint a nemzeti mobilfizetési szervezet valamennyi ügyfél számára Magyarország egész területén biztosítja a központosított mobil értékesítésű szolgáltatások megvásárlásának lehetőségét a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer útján. A rendelet a fizetendő díjakon túl tartalmazza többek között a szervezet feladatait és az elszámolás módját.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr565818984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

itcrowd 2014.03.04. 20:54:24

Lehet, hogy rosszul tudom, de nem a mi adónkból fizetik a fejlesztést?
Egyébként az ötlet szuper, csak drága.