Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Küldj emailt, csatold a pénzt!

2017/03/24. - írta: Mobilpénztárca

Új funkcióval bővült a GMail: leveleinkhez pénzt is lehet csatolni mellékletként. Ráadásul a GMailen kívüli szolgáltatókkal is működik.

A Google 2011-ben tárta a nyilvánosság elé a Google Wallet mobiltárcáját, amit NFC-s fizetésre lehetett használni. A nagy médiafelhajtáson kívül azonban komoly felhasználói bázisra soha nem tett szert – ennek számos oka volt, amibe itt most nem megyünk bele. Amikor a keresőóriás 2015-ben bevezette az Android Payt, ugyanazzal a lendülettel háttérbe szorította a Google Walletet, bár nem szüntette meg. Helyette a régi appból pénzküldő, ún. peer-to-peer (P2P) szolgáltatást csinált.

A P2P pénzküldő szolgáltatások lehetővé teszik, hogy a felhasználók közvetlenül egymásnak küldjenek pénzt, a banki tranzakciókhoz képest nagyságrendekkel rövidebb idő alatt és felhasználóbarátabb módon. A hazai P2P felhozatal áttekintéséről lásd korábbi írásunkat.

Amióta elindult az Android Pay, nem sokat hallottunk a Google Walletről – egészen mostanáig. A Google ugyanis a múlt héten bejelentette, hogy a szolgáltatást integrálta a GMailbe, így mostantól lehetséges a webes és a mobilkliensből is pénzt küldeni. A folyamat pofonegyszerű: rábökünk a „Csatolmány” gombra, kiválasztjuk a „Pénzküldés” opciót, beírjuk az összeget, és a pénz már meg is jelenik csatolmányként az emailben – pont úgy, ahogy egy fénykép vagy egy dokumentum.

A Google állítása szerint ráadásul akkor is működik a dolog, ha nem telepítjük a Google Walletet a telefonunkra. Ez persze annyira nem csoda, hiszen ha a Play áruházban regisztrálunk egy bankkártyát, az megjelenik fizetőeszközként az összes Google-szolgáltatásban, így a Walletben is. Tehát a háttérben megmarad a „mobiltárca-logika”: egy biztonságos környezetben tárolódik a bankkártyánk, amit aztán pénzügyi műveletek bonyolítására használhatunk.

Mindenesetre hasznos újdonságnak tűnik a pénzküldés funkció... feltéve, hogy amerikaiak vagyunk. Ugyanis a szolgáltatás Európában egyelőre még nem elérhető. Mégis úgy gondoljuk, ez egy jelentős fejlemény, mivel a GMail jelenleg a világ legnagyobb felhasználószámú email-szolgáltatása, így ha a pénzküldési funkció elérhetővé válik a világ többi részén is, a Google igen nagyot tarolhat. Reméljük, nem vár vele sokáig...

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr912367511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Márk Glóner 2017.03.25. 11:55:27

A PayPal tökéletesen működik nálunk is már régóta, már ujjlenyomattal is be lehet lépni az alkalmazásba, én mindig azzal küldök pénzt a barátaimnak, akiknek van fiókja. Csak ügybár amíg a Google Wallet elméletileg ingyenes, a PayPal-nál meg ha bankkártyáról küld pénzt az ember, akkor el is megy a kedve tőle. De jó lenne ha nem kellene minden klassz új szolgáltatásnál szomorkodni, hogy csak az USA-nan elérhető. (:

Mobilpénztárca 2017.04.03. 18:39:06

@Márk Glóner: Hidd, el, mi is örülnénk, ha úgy kezdhetnénk az egyes írásainkat, hogy "végre Magyarországon is...". :)
süti beállítások módosítása