Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Késve reagálnak a bankok a mobilfizetési forradalomra

2016/12/18. - írta: Mobilpénztárca

Csak 2019 második felére teremtődik meg Magyarországon is az azonnali, pár másodperc alatt megvalósuló banki átutalás lehetősége, ami egy péntek esti elindított tranzakció esetén ma még csak napokkal később tud lezárulni. Ezzel a pénzintézetek egy kicsit közelebb kerülnek majd a mobilfizetési megoldásokhoz, melyek már most is lehetővé teszik, hogy pár másodperc alatt pénzt küldjünk valakinek, bár a mobilfizetésnek még így is számos versenyelőnye lesz.

A Magyar Nemzeti Bank terveiről, az azonnali átutalás lehetőségének megteremtéséről már korábban is írtunk a Mobilfizetés Blogban. Ám most már nem csak tervekről, hanem elfogadott koncepcióról beszélhetünk. Ugyanis szerdán jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank az azonnali átutalás rendszerének működési modelljéről szóló dokumentumot.

Ez alapján másodpercek – egészen pontosan 5 szekundum – alatt át kell majd érnie a banki átutalásoknak, a tranzakció meghiúsulásáról pedig már 20 másodpercen belül értesíteni kell a fizető felet. Ez jelentős előrelépés lesz ahhoz képest, amit a bankok jelenleg produkálnak: egy bankközi utalás napokat igényel, míg hétköznap és banki nyitva tartási időben az elektronikus utalás körülbelül 1 óra alatt megy végbe. Sajnos azonban eleinte csak a 10 millió forintos értékhatár alatti vásárlásoknál működik majd a lehetőség, vagyis ha például 20 millió forintért vásárolunk magunknak egy lakást, akkor az utalás nem fog azonnal átkerülni az eladóhoz, szóval vagy marad a készpénz, vagy pénzküldésre szolgáló mobilapplikációt kell használnunk, ahol nincs értékhatár.

Kezdetben egyébként csak az egyedi átutalások futnak majd az új rendszeren keresztül, de később bővíthető lesz. Érdekes lehetőség, hogy az utalásokhoz nem lesz szükség hosszas bankszámlaszámokat bepötyögni, mivel azokat hozzátársítják majd valamilyen másodlagos azonosítóhoz. Tehát küldhetünk majd pénz e-mail címre, telefonszámra vagy adószámra is, hasonlóan néhány, ma már létező mobilfizetési megoldáshoz.

Az újdonság nem érinti egyébként a csoportos beszedési megbízásokat, vagyis azok átfutási ideje nem változik majd, illetve úgy tűnik, hogy eleinte a vállalati tranzakciók esetén sem lehet majd kihasználni. Egyes tranzakciótípusokat egyébként kötelező lesz az azonnali fizetési rendszerbe küldeni, másokról a bankok dönthetnek majd a mostani elképzelések alapján. A megoldás megfelel az SCT Inst (SEPA Instant Credit Transfer) keretszabálynak, és a PSD2 szerinti új szolgáltatókkal is számol.

Izgalmas irányról van szó tehát, de 2019 második feléig még nagyon sok idő eltelik, addig pedig továbbra is használhatjuk az olyan cégek szolgáltatásait, mint a Cellum és a Barion, melyek már évek óta kínálnak azonnali fizetést telefonszám alapján, természetesen akár hétvégén, vagy hajnali 2-kor is.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr612054731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.12.18. 11:19:27

Sose értettem, hogy az elektronikus fizetési rendszernek miért kell a bankfiókok nyitvatartásához igazodnia...
süti beállítások módosítása