Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Végre a taxisokat is utoléri az innováció és a mobiltárca

2016/08/26. - írta: Mobilpénztárca

Lehet az Ubert szeretni vagy utálni, de az tagadhatatlan, hogy felforgatta a taxis iparágat. Több olyan izgalmas innováció is megjelent a budapesti taxis forgatagban az elmúlt időszakban, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ráadásul már a mobilfizetés is megjelent a taxikban.

Komoly vákuum maradt az Uber közösségi szolgáltatás magyarországi kivonulása után a hazai személyszállítás terén, az így keletkezett réseket pedig több új fejlesztéssel is igyekeznek betömni a piac szereplői. Az elmúlt hetekben több érdekes fejlemény is történt ebben a témában, most ezek közül szemezgetünk.


Mobiltárcás taxizás a Green Taxikban

unnamed.jpgAz egyik legizgalmasabb fejlesztés a környezettudatosságáról ismert, kizárólag elektromos autókkal dolgozó Green Taxié. A cégnél, mely egyébként az egyetlen olyan magyar taxistársaság volt, amely nem támadta, hanem inkább üdvözölte az Uber jelenlétét és fejlesztésekkel igyekezett felvenni a versenyt, nemrég úgy döntöttek, hogy a Magyarországról kivonult közösségi szolgáltatóéhoz hasonló fizetési élményt építenek az alkalmazásukba. Az alig pár nappal ezelőtt (augusztus 16-án) tett bejelentésük értelmében Magyarország egyik legnagyobb mobiltárca-szolgáltatója, a Cellum technológiáját felhasználva kibővítik az amúgy is rendkívül innovatív alkalmazásukat egy új mobilfizetési funkcióval, így a jövőben az utasok egyetlen alkalmazáson belül rendelhetnek majd járművet, figyelhetik a viteldíj alakulását és fizethetik ki az út végén a fuvart. A kibővített szolgáltatásnak köszönhetően az utasok előzetesen beregisztrálhatják egy vagy akár több bankkártyájukat a társaság már jól ismert mobilapplikációjába, a fuvar végén pedig jóváhagyhatják a végösszeget, dönthetnek a borravalóról és pillanatok alatt lezárulhat az utazás.

A jóváhagyás egyébként fontos plusz a Magyarországon korábban nagy sikernek örvendő Uberhez képest, mivel a Green Taxi alkalmazásában jelszóval is lesz védve a kártyánk, így a tudtunk nélkül egy forintot se lehet róla leemelni. A Cellum úgynevezett Split Secret („eltört titok”) technológiájának köszönhetően a bankkártya adatait titkosítva és darabokra tördelve, fizikailag külön-külön helyen tárolja a rendszer, így a fogyasztók nemcsak rendkívül kényelmes megoldásra számíthatnak, de nagyon biztonságos is lesz az egész, mivel a kártyaadatokhoz a telefon ellopásával vagy feltörésével se lehet hozzájutni.

A mobilfizetés nagy előnye még az is, hogy a céges felhasználás esetén egy bankkártyát akár több alkalmazott is tud regisztrálni, így a cégeknek nem kell annyi bankkártyát kiadniuk, ahány alkalmazottjuk taxit használ, illetve a készpénz-adminisztrációval sem kell foglalkozniuk. 

A Telenor is fejlesztett

telenorwallet-masterpass-android-home.jpgA másik izgalmas fejlesztés a Telenor és a Budapest Taxi együttműködésében történt. Ennek köszönhetően a Telenor Wallet alkalmazás (ami egyébként szintén a Cellum technológiáján alapul) alig pár nappal korábban bővült ki egy új funkcióval, amelynek segítségével az alkalmazáson belül lehet a Budapest Taxitól kocsit rendelni. Csak frissíteni kell az alkalmazást a Google Play vagy Apple App Store áruházban, és máris használhatjuk az új funkciót. Sajnos a Telenor Walletben egyelőre csak rendelni lehet, a fizetés most még nincs benne, de idővel biztosak vagyunk benne, hogy ez is megjelenik majd az applikációban. 

A többi cégnél is gőzerővel folynak a fejlesztések

Az Uber példájából tanulva néhány taxis társaság egyébként tényleg kezdi megérteni, hogy 2016-ban a mobilapp már nem kényelmi extra, hanem alapvető elvárás az utasok részéről. Ugyancsak idén újult meg például a City Taxi applikációja , a Főtaxi pedig még tévés kampányt is indított az új applikációja kapcsán

Ráadásul feltehetően az Ubert csak átmenetileg tudták kiüldözni az országból a taxisok némi kormányzati hátszéllel, és eközben máris itt van helyette a Taxify nevű applikáció, mely szintén izgalmas újdonságként jelent meg.  A Taxify-ban is fizethetünk az utazásért, sőt már az előtt tisztában lehetünk az utazási költségekkel, hogy autót rendelnénk a cégtől. Nem lenne meglepő fejlemény az sem, ha a Lyft nevű applikáció is megjelenne Magyarországon – ez az Uber egyik legnagyobb nemzetközi konkurense.  

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr311653158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.08.27. 01:36:07

A Green Taxi appjában tényleg lehet figyelni a viteldíj alakulását? És mi van, ha eltér a hivatalos taxiórától?

A Telenor Wallet így egy nagy nulla...
süti beállítások módosítása