Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Nem bíznak az emberek az érintésmentes mobilfizetésben

2016/05/02. - írta: Mobilpénztárca

A brit hírközlési hatóság, az Ofcom felmérése szerint a technológiai cégeknek, például az Apple-nek még nagyon sokat kell tennie, hogy meggyőzze az embereket a contactless mobilos fizetési megoldások biztonságáról.

thinkstockphotos-511025440.jpgAz Ofcom az Egyesült Királyságban élő okostelefon-használók érintésmentes mobilfizetési megoldásokkal kapcsolatos attitűdjére volt kíváncsi a legutóbbi felmérése során

Az eredmény meglehetősen lesújtó a technológiai cégek szempontjából, ugyanis még az olyan, amúgy a felhasználók által nagyon kedvelt cégek megoldásaiban sem bíznak meg, mint az Apple, amely Apple Pay néven működtet mobilos fizetési megoldást. Az derült ki, hogy az okostelefonnal rendelkező felhasználók 42 százaléka úgy tartja, hogy az okostelefonokon elérhető érintesmentes fizetési megoldások használata nem biztonságos, pedig egyébként önmagában a koncepcióban azért sokan hisznek.

Az Ofcom attitűdkutatása során a válaszadók 40 százaléka ugyan azt mondta, hogy szerinte az érintésmentes mobilfizetés alapvetően biztonságos, azonban 24 százalék szerint egyáltalán nem az. 10 százalék volt teljesen meggyőződve arról, hogy teljesen biztonságos megoldásról van szó, míg 19 százalék bizonytalan volt.

De nem csak a biztonság körül van bizonytalanság. A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók közül sokan nem értik, mik az előnyei az érintésmentes mobilfizetésnek a hagyományos bankkártyás megoldáshoz képest.

Az Ofcom kutatásának érdekes megállapítása egyébként még az is, hogy minél inkább lefelé haladunk a válaszadók életkorát illetően, illetve minél inkább jómódú háztartásból származik valaki, annál kevésbé aggódó a fizetési megoldás biztonságát illetően, míg az idősebb okostelefon-tulajdonosok kevésbé tartják biztonságosnak a mobilos fizetést.

Az adatok alapján az Apple, a Google és a Samsung komoly idegenkedéssel kénytelen szembenézni, amikor a fizetési rendszereik használatára próbálja rávenni a felhasználókat. Természetesen itt alapvetően percepciókról van szó, hiszen ahogy arról korábban mi is írtunk, a mobilfizetésnek számos biztonsági előnye lehet a kártyás fizetéssel szemben. A mobiltárcás NFC megoldások biztonsági szintje kifejezetten magas, hiszen itt a felhasználók rendelkezésére áll extra autentikálási lehetőség (mPIN, ujjlenyomat stb), másrészt soha nem törtek még fel NFC-s mobiltárcát, pedig már évek óta piacon van a technológia, sőt Japánban még régebben használják. Ráadásul ha a mobilmegoldás nem lenne elfogadhatóan biztonságos, akkor nem állna be egyre több bank sem a technológia mögé, az Egyesült Királyságtól Magyarországig gyakorlatilag mindenütt. Ugyanakkor ebből a kutatásból is látszik, hogy nagyon komoly felvilágosító kampányokra lesz még szükség.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr368678326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása