Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Mutatjuk: így tudsz pénzt utalni egyik telefonról a másikra

2014/03/27. - írta: Mobilpénztárca

Többször is foglalkoztunk már az Erste új, a Cellum-csoport által kifejlesztett mobilfizetési alkalmazásával, ami a MobilePay nevet kapta. Az alkalmazás egyik legfontosabb tulajdonsága a pénzküldés: most ezt mutatjuk be részletesebben.

 

Magyarországon elsőként indította el komplex mobilfizetési szolgáltatását márciustól az Erste Bank, MobilePay néven. Az alkalmazást letöltő ügyfelek okostelefonjuk segítségével sorban állás nélkül fizethetnek be gépi kitöltésű postai sárga és fehér csekkeket, a parkolási díj is rendezhető a telefonnal, az autópálya-matrica vásárlás is pár másodperc alatt elvégezhető, illetve a mobilegyenleg is feltölthető mindhárom szolgáltató esetében.

A MobilePay egyik legérdekesebb szolgáltatása, hogy a felhasználók egy gombnyomással utalhatnak pénzt ismerőseiknek. De hogy is néz ki mindez a gyakorlatban?

Fontos tudni, hogy a címzettnek (tehát annak, aki a pénzt kapja) nem szükséges Erste Bank ügyfélnek lennie, sőt még a számlaszámát sem kell ismernie ahhoz, hogy pénzt kapjon. A MobilePay felhasználónak a pénzküldés indításához első lépésként ki kell választania a telefonkönyve meglévő kontaktjai közül (vagy bepötyögnie) a címzett telefonszámát

Ezután meg kell adnia a küldeni kívánt összeget, és - mint egy netbanki utalásnál - a közlemény szövegét. Az adatok ellenőrzését követően megnyomja a FIZETÉS gombot, és
amennyiben a kedvezményezett is Erste ügyfél, és rendelkezik telefonján Erste MobilePay alkalmazással, értesítést kap az alkalmazáson belül a pénzküldésről.


erste.jpg
Ekkor a címzettnek lehetősége van kiválasztani, hogy mely kártyájához kapcsolódó számlára szeretné a pénzt kapni, de úgy is dönthet, hogy ezektől eltérő számlaszámot és számlatulajdonost ad meg. (A számlaszám bármely hazai bank számlaszáma lehet). Ezen adatok megadását követően a kedvezményezett mPIN kódja (az alkalmazás használatához tudnia kell ezt a kódját) megadásával érvényesítheti a tranzakciót, melyről visszajelzés megy a küldő fél felé. A kedvezményezettnek 3 nap áll rendelkezésre, hogy elfogadja a pénzküldési tranzakciót.

Mi van akkor, ha nincs a telefonunkra letöltve az alkalmazás?

Na ez a dolog igazi érdekessége! Amennyiben a kedvezményezett nem rendelkezik telefonján Erste MobilePay alkalmazással, vagy nem az Erste Bank ügyfele, úgy SMS-ben kap értesítést, hogy részére pénzt kívánnak küldeni. Az SMS az alábbi információkat tartalmazza:

  • - Erste MobilePay weboldal linkje, mely felületen a kedvezményezett adatainak megadására szolgál,

  • - tranzakciós kód, melyet a kedvezményezett a fenti linken elérhető oldalon megadva azonosíthatja magát, majd pedig meghatározhatja, hogy mely számlaszámra kívánja fogadni a küldött összeget.


A tranzakciós kód 3 napig érvényes. Amennyiben a kedvezményezett a rendelkezésre álló határidőn belül megadja az átutaláshoz szükséges adatokat, a küldő félnél megjelenik az értesítést, hogy a kedvezményezett fogadja a pénzt. Küldő ekkor már a kedvezményezett nevével és kártya- vagy számlaszámával kiegészített tranzakciós adatokat kapja meg. A küldő a pénzküldéshez használni kívánt kártya kiválasztásával és az mPIN megadásával tudja indítani a tranzakciót, melyhez 3 nap áll rendelkezésre. Amennyiben ezt ezen idő alatt nem teszi meg, akkor a megbízás törlődik, melyről a kedvezményezett üzenetben kap értesítést.

Az mPIN sikeres megadását, azaz a tranzakció sikeres indítását követően az Erste MobilePay rendszer autorizáció kérést indít a Bank felé. Ezalatt a küldő félnek lehetősége van visszavonni az utalást, amíg véglegesen jóvá nem hagyja a tranzakciót, vagy le nem jár a pénzfelvételre meghatározott határidő.

    Szólj hozzá!

    A bejegyzés trackback címe:

    https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr575880108

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.
    süti beállítások módosítása