Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Tovább csúszik a Nemzeti Mobilfizetés: mi áll a háttérben?

2013/10/20. - írta: Mobilpénztárca

Mára biztossá vált, hogy tovább csúszik a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer beindulása. A rendszernek október elsején kellett volna elindulnia, de még magára a tesztelésére sem volt idő.

Ismét halasztják a nemzeti mobilfizetési rendszer indulását, ezúttal 2014. július elseje a kitűzött dátum. A  módosító javaslat indoklása  szerint a határidő-módosításra technológiai okok miatt van szükség, ugyanis eredeti tervek szerint a teherautók által igénybe vett használatarányos, elektronikus útdíjrendszer infrastruktúrájára épült volna a rendszer.

Az útdíjrendszer végül más technikai megoldással készült el, mint ezt eredetileg tervezték – nem kis botrány kísérte az indulását, s a fuvarozók tapasztalatai szerint ma sem működik hibáktól mentesen –, ezért „a nemzeti mobil fizetési rendszer éles indítása a megváltozott körülményekre való tekintettel, a törvényben jelenleg szereplő határidőben nem biztosítható megfelelően” – fogalmaz a módosító indokolása. mfr.jpg

Egybehangzó szakértői vélemények szerint felelős döntés a halasztást, pontosabban komoly problémákkal járt volna, ha mégis elindul a rendszer idén októberben. (Korábban 2012. május elseje, majd idén január is volt a határidő.) A hírek szerint a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. komolyan le van maradva a fejlesztésekkel és a tesztekkel, ennek egyik oka lehet, hogy egy éven belül immár a harmadik vezérigazgató irányítja a társaságot.


Lapinformációk szerint a mobilfizetés lebonyolítására kormányrendeletben kijelölt állami cég munkatársai elég lassan tudták csak beindítani az érdemi munkát: hónapok teltek el, mire elkezdődtek az egyeztetések a mobilcégekkel. A fejlesztések is döcögve haladtak, ezért az illetékesek nem kívánják megkockáztatni, hogy ez a rendszer ugyanolyan anomáliákkal induljon, mint az elektronikus útdíj. A mobilfizetés két legnépszerűbb termékét, az autópálya-matricát és a mobil parkolást ugyanis több százezren veszik igénybe, s már a kisebb technikai problémák is komoly bosszúságot okozhatnak az embereknek (büntetések, ügyintézés).

A tervek szerint egyébként a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások, így a parkolás, az autópálya-használat, a városi közösségi, a helyközi és a vasúti közlekedés mobilfizetéssel történő igénybevételét teszi lehetővé.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr755589314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása