Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Gyorsabban terjed az okostelefon, mint a kocsi, az áram, vagy az internet

2013/08/10. - írta: Mobilpénztárca

Hivatalosan is kimutatták (nem brit tudósok), hogy az okostelefon lett minden idők egyik leggyorsabban elterjedt technológiai eszköze, már ami a fogyasztói, háztartási műszaki cikkeket illeti.

Eddig sem volt igazán kérdés, hogy megállíthatatlan az okostelefonok térnyerése. Ezzel persze nem csak akkor szembesülhetünk, ha végigböngésszük a hazai mobilszolgáltatók kínálatát (ahol már a telefonok alig negyede-ötöde klasszikus mobiltelefon), hanem a legfrissebb nemzetközi kutatási eredmények is megerősítik az új típusú készülékek térnyerését.

A Nielsen nemrég kimutatta, hogy az Egyesült Államok lakosságának a fele használ már okostelefont, ez pedig több mint 150 millió embert jelent. Hasonlóan magas az arány Európában (természetesen leginkább a fejlett nyugati és északi államokban), és Ázsia több országában is. Amerikában egyébként az Android a meghatározó operációs rendszer, a felhasználók 48 százalékának telefonja ilyen alapon működik, 32% az iPhone részesedése, a dobogó harmadik helyén pedig a BlackBerry áll, 12 százalékkal.

terjedesokost.jpg                   Milyen gyorsan terjednek az egyes készülékek az Egyesült Államokban? (Forrás: Asymco)


Egyes elemzések szerint az okostelefon lett a világtörténelem egyik leggyorsabban terjedő fogyasztói technológiai eszköze, megelőzve például a televíziót, a rádiót, az autót, a mosógépet, az internetet, vagy akár az elektromos áramot is. A legkonzervatívabb becslések szerint is maximum 7 év kell ahhoz, hogy minden amerikainak legyen okostelefonja (legalábbis statisztikailag), a világ más részein, például Koreában vagy Japánban ez az időtáv akár 2-3 évvel is rövidebb lehet.

Az okostelefonok terjedése együtt jár a mobilfizetési lehetőségek használatának növekedésével is. Az előrejelzések szerint világszerte robbanásszerű növekedés előtt áll a mobilfizetési piac. A növekedés - akár tranzakciószámot, akár a szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek számát tekintjük - 3 számjegyű évente. 2015-re a mobilfizetési tranzakciók 75 százalékát Európa és Észak-Amerika felhasználói bonyolítják majd, 2017-re pedig akár 90 milliárd dollárnyi forgalmat is elérhet a mobilfizetés.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr255454831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása