Trendek, technológiák, fogyasztói szokások - amit a mobilfizetés világáról tudni érdemes.

Adományozz egyszerűen, akár a dugóban ülve

2012/11/11. - írta: Mobilpénztárca

Kevesen gondolnák, hogy Magyarországon a mobilfizetés nem csak szó szerinti értelemben használható fizetésre, vásárlásra. Igaz, a mobil-adományozás, azaz az mDontaion még gyerekcipőben jár, de a MasterCard Mobile megjelenésével növekszik azon szervezetek száma, amelyek felismerik az ebben rejlő lehetőségeket.

Magyarországon már eddig is több szervezetet támogathattak a mobil-adományozók: a MasterCard Mobile alkalmazással az SOS Gyermekfalunak, vagy a Magyar Vöröskereszt Balaton parti elsősegélynyújtó szolgáltatásának is juttathattak kisebb-nagyobb összegeket azok, akik a támogatásnak ezt a gyors és egyszerű módját választották.
mento1.jpg
Néhány hete azonban mobil-adománygyűjtő ponttá változtak a mentőautók a koraszülött mentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványnál. Szeptember óta van lehetőség a szervezet támogatására az erre alkalmas okostelefonokon keresztül, a Cellum által fejlesztett MasterCard Mobile alkalmazással. Októberben pedig 6 darab, a koraszülötteket mentő rohamkocsira is kikerültek azok a QR kódok, amelyeket beszkennelve egy kattintással küldhetünk bármekkora összeget a koraszülött csecsemők megmentésére. Tavaly összesen 104,9 millió forint adomány érkezett az alapítványhoz. Ebből az összegből több mint 1300 újszülöttnek és koraszülöttnek tudott segíteni az éjjel-nappal hívható Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat.

„Egyre több alapítvány csatlakozik hozzánk és használja az impulzus erejét, az „adj-most” üzenetet adománygyűjtő kampányában. Ebben rejlik ennek a módszernek a titka: meglátom a felhívást, előveszem a mobilomat és máris küldöm a pénzt koraszülött mentésre vagy bármilyen más jótékony célra. Nem kell bankszámlaszámot keresnem és bepötyögnöm a net-bankban, vagy sorban állnom a postán a csekkel. Pont akkor tudok pénzt adni, gyorsan, kényelmesen, biztonságosan, amikor találkozom a felhívással.” mondta el Inotay Balázs, a Cellum Zrt. stratégiai igazgatója, aki hozzátette:„a fejlett országokban komoly hagyománya van a karitatív szervezetek támogatásának, de tudomásunk szerint a Cellum által fejlesztett QR kódos adományozáshoz hasonló megoldást senki nem használ. Tárgyalunk különböző nemzetközi karitatív szervezetekkel az USA-ban az mDonation bevezetéséről”.
mentoauto2.jpg
„Azzal, hogy a mentőautókra is rákerült a QR kód, egyetlen perc alatt akár a pesti dugóban ülve is képes lehet bárki néhány ezer forinttal is esélyt adni még egy koraszülött babának a túléléshez.” – mondta el Dr. Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője. „Az adománygyűjtő szervezetek is versenyhelyzetben vannak, főleg most a válság miatt szükségünk van a kreatív és újszerű megoldásokra. Mindenkinek összeszorul a szíve, amikor egy koraszülött mentőautót lát és nagyon sokan vannak, akik csak azért nem támogatják alapítványunkat, mert számukra a csekkes vagy átutalásos forma nem megfelelő, komplikált vagy kényelmetlen.”

Az alapítványnál ebben az évben azt várják, hogy a MasterCard Mobile-on keresztül még többen lesznek, akik támogatást küldenek a szervezet működéséhez.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilfizetes.blog.hu/api/trackback/id/tr794901522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása